Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Adó- és vámügyek
„Feledékenység”: 200 milliós adócsalást leplezett le a NAV
sonline.hu 2014.07.29. 14:00:00
197 milliós adócsalást leplezett le a NAV. Három siófoki lakos elfelejtette bevallani az adásvételek után származott bevételét.



Egy testvérpár és egyikük felesége 2008 óta folyamatosan telkeket vásárolt, amelyeken társasházakat építettek, a lakásokat pedig eladták. A bevételek egy részét azonban eltitkolták az adóhatóság elől, nyereségüket fiktív számlákkal igazolták. Egy NAV-vizsgálat feltárta az adóhiányt, melyet követően akcióba fogtak a nyomozók. A gyanúsítottaknál házkutatást tartottak, ahol számlákat, adásvételi és vállalkozói szerződéseket foglaltak le.

Az érintetteket már ki is hallgatták, a közel 200 milliós kár pedig megtérülhet, hiszen az egyik elkövető banki széfjéből már 55 millió forintot lefoglaltak, a gyanúsítottak tulajdonában lévő két építési telket, kilenc új építésű lakást és nyolc autót pedig szintén zár alá vettek.

A csalókra akár 10 év börtön is várhat.

 
A rovat további friss hírei
Éveken keresztül nem fizette be az áfát
Őrizetbe vették a NAV egyik felsővezetőjét, mert a gyanú szerint megvesztegették egy 342 ezer forintos telefonnal
Könyvelőként visszaélt a cég pecsétjével
Csak papíron gondoztak: alapítványos csalókat leplezett le a NAV
Horgásznak tűntek, cigarettát csempésztek
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink