Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Aktuális
Baltás támadás Orgoványban
MTI 2014.07.22. 14:41:00

Őrizetbe vett a rendőrség egy 21 éves orgoványi fiatalembert, aki baltával támadt rá egy másik férfira a településen - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.



A gyanúsított vasárnap este szóváltás után támadta meg baltával az utcán a 36 éves férfit, utóbbi súlyos sérüléseket szenvedett.

A 21 éves férfi ellen emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a kecskeméti nyomozók kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.

 
A rovat további friss hírei
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
Bűnügyi őrizetben a sajószentpéteri kerítő
Letartóztatásba került egy gyermekpornográfiával gyanúsított csatornapatkány
Már megint a „navajonkik”: éheztette, verte és kizsákmányolta áldozatait a hétfős család Pakodon
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink