Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Háttér
A bűnözés mellett van a tiszaújvárosi rendőrkapitány és a főügyész?
alfahir.hu 2014.08.19. 12:36:00

A Jobbik hejőszalontai önkormányzati képviselője, Szabó Gergely több közérdekű adatot kért a helyi önkormányzattól, amelyeket nem kapott meg. Az ügy a bíróságra került, ahol első, majd másodfokon is kötelezték az önkormányzatot az adatkérés teljesítésére. A jogerős ítéletet az önkormányzat nem hajtotta végre. A képviselő feljelentést tett közérdekű adattal való visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt.



Kalapos István tiszaújvárosi rendőrkapitány a feljelentést elutasította azzal az indokkal, hogy a feljelentő megkapott minden adatot, csak késve. A rendőrkapitány még arra is felhívta a figyelmet, hogy a határozat ellen panaszkodni nem lehet, mivel Szabó képviselő nem sértett az ügyben, azaz nem sérül az Alaptörvényben rögzített közérdekű adatok megismeréséhez fűződő joga. Az indoklás szerint még akkor sem sérül ez a jog, ha annak érvényesülését jogerős bírósági ítélet biztosítja.

A képviselő - a kioktatás ellenére - a panaszt benyújtotta, mivel az ítéleteket a kötelezett polgármesteri hivatal nem hajtotta végre.

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség vezető ügyésze - Molnár Tibor - a panaszt elutasította. Ő is azt állapította meg, hogy a képviselő nem sértett, ezért panaszjoga nincs, a panasszal érdemben nem is foglalkozott. Ezt a panasz elutasítást is megpanaszolta a képviselő. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészséghez került az ügy. A Megyei Főügyészség szintén helybenhagyta a panasz elutasítását — a sértetti pozíció hiányában szintén nem foglalkozott a panasz érdemi indokaival.

A képviselő most új feljelentés tesz, melyben csak azzal az egy ítélettel kapcsolatos törvénysértést kifogásolja, amelyet még részben sem hajtott végre a polgármesterei hivatal. Véleménye szerint így a rendőrkapitánynak is egyszerűbb lesz végre észrevenni, hogy a közérdekű adattal visszaélés bűncselekmény gyanúja megalapozott. Szabó képviselő úr nyilatkozott arról is, hogy sajnos gyakori, hogy ilyen esetekben elrendelik a feljelentés kiegészítést, azalatt pedig Anderkó polgármester kiadhatja az adatokat, így ismét megúszhatja a felelősségre vonást.

Szabó Gergelytől megtudtuk, hogy nem lepi meg a feljelentés elutasítása. Sajnos nagyon gyakori, hogy a hatóságok egymás bőrét mentve „összezárnak”. Csak azt sajnálja a képviselő, hogy ez az összezárás nem a közösség felemelése, mondjuk a rend megteremtése, vagy a polgármesteri hivatal jogszerű működése érdekében történik, hanem a jogsértést elkövető alakok mentegetése céljából. A jelen ügyben is a hétköznapi ember számára rendelkezésre állnak a bizonyítékok, a hatóságok azonban csak az ügy egy részével hajlandóak foglalkozni. Az átlag állampolgárnak az az érzése, hogy a nyomozóhatóság egyes esetekben úgy jár el, mintha egyszerre lenne az elkövetők ügyvédje is. Ha valamilyen csoda folytán kénytelenek elindítani a nyomozást, akkor is jelentősebb eredmény nélkül zárul az ügy. Ilyen volt például, amikor közokirat hamisítással kapcsolatban indult egy nyomozás, amelynek a végén megrovást kapott a hejőszalontai polgármester, alpolgármester és a jegyző is. A bűnöző közhivatalnokok persze röhögnek az egészen, hiszen ez a fajta számonkérés talán egy óvodás gyermeket visszatart az ismételt rendetlenkedéstől, de a bűnözőkre teljesen hatástalan.

A kettős mérce hihetetlen mértéket öltött a rendvédelmi szerveknél és az igazságszolgáltatásban - mondta a képviselő. Számos alkalommal láthattuk, hogy a média szuggesztió hatására a hatóságok a nemzet érdekében cselekedni képes hazafiakat bizonyítékok nélkül milyen intenzitással - félelemkeltő módon - citálják az igazságszolgáltatás elé. A közéletet lealjasító, sok esetben korrupt alakokkal szemben pedig nem indul meg az elszámoltatás.

 
A rovat további friss hírei
Gázriasztó fegyverrel rabolt egy férfi Dunaújvárosban
Kóros elmeállapot: előzetes kényszergyógykezelését rendelték el annak a férfinak, aki megölte a testvérét és a sógorát
Megtorolta a vádlott az őt ért sérelmet, halált okozó testi sértésért kell felelnie
Nyílászárókban utazott a miskolci csaló
Hotelekben pihente ki a sikkasztás fáradalmait a megtévedt postás
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink