Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Katasztrófák
Lopták az áramot a cigányok, belehalt a gyerekük
kriminalis.hu 2014.08.05. 11:08:00

Nyomozás indult Kiskunhalason egy kislány halála ügyében, a kétéves gyerek, akit vasárnap életveszélyes állapotban vittek a helyi kórházba, hétfőn elhunyt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Mihályné Bornemisza Eleonóra közleménye szerint a kislányt vasárnap délelőtt egy kiskunhalasi lakóház udvaráról vitték a kórházba.



A rendőrség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.

Egy áramtolvaj cigánycsaládnál történt a tragédia, miután hiányzott a szigetelés arról a kábelről, melyet a felsővezetékre csatlakoztatva bevezettek a házukba. A kislány ezt fogta meg, a helyi kisebbségi önkormányzat vezetője szerint viszont a szülők azonnali letartóztatása - ami persze nem történt meg - helyett a családvédelmi szolgálat felelősségét is kellene vizsgálni.

Külön zseniális a nyilatkozó cigány férfi azon érvelése, hogy az iskola miatt rendszeresen mosni kell a gyermekek ruháit, ezért kellett a lopott áram.

Merthogy köztudott: kézzel nem lehet mosni, a tiszta ruha a XX. század nagy fejlesztése volt…

 
A rovat további friss hírei
Családi tragédia Ajkán
Halálos közlekedési baleset Somogyban
Kútba zuhant és meghalt egy hároméves gyerek Hatvanban
Két gyalogost is elütött egy BKV-busz
Nem kapott elsőbbséget a motoros
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink