Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Rendőrségi hírek
Négy csirkeszárny kétezerért: újabb borsodi uzsorásokkal szemben indult eljárás
boon.hu/MNO nyomán 2011.06.17. 12:47:00

Újabb uzsorásokkal szemben indított eljárást a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A négy gyanúsított az úgynevezett uzsorakölcsönökkel a megfélemlített sértettek rászorult helyzetét használta ki, így súlyos nélkülözésnek tették ki őket és családtagjaikat. Többek között élelmiszereket is adtak kölcsön uzsorára, például 4 csirkeszárny 2000 forintba került a klánnál.



A Szerencsi Rendőrkapitányság uzsorabűncselekmény és más bűncselekmények elkövetése miatt folytat eljárást négy taktabáji gyanúsítottal szemben. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte az apát és két fiát, míg az anyára házi őrizetet szabott ki.

Az eljárás eddigi adatai szerint a szülők és fiaik évek óta több sértettel is aránytalan mértékű szóbeli szerződést kötöttek, amelyek során a kölcsön adott pénz többszörösét kellett az adósoknak visszafizetniük. Egy helyi családnak például a korábban felvett pár ezer forint helyett évek alatt több százezer forintot kellett visszafizetnie. Azokat a sértetteket, akik nem tudtak törleszteni, megfenyegették, illetve családtagjaik megölését helyezték kilátásba.

Másoknak élelmiszert adtak kölcsön, az érintetteknek pedig a bolti ár többszörösét kellett visszaadniuk. Egy disznótoros tál, amin 2, körülbelül 15 centiméteres hurka és egy csík zsírszalonna volt, 4200 forintba került. A gyanúsítottak továbbá 4 csirkeszárnyat 2000 forintért adták az adósságcsapdába került sértetteknek.

Az ügyfélkör bővítésére jellemző példa, hogy az új kuncsaftoknak azt mondták, hogy nem uzsorára adnak kölcsönt, a visszafizetésnél viszont már közölték, hogy muszáj rárakniuk a kamatot, mert ők sem tudnak miből megélni.

A család egyébként nem egy esetben vette el az adósok teljes havi bevételét. A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során többek között olyan feljegyzéseket foglaltak le, amelyekben a „kamatos pénzekhez” tartozó nevek szerepeltek, illetve a hozzájuk rendelt összegek.

 
A rovat további friss hírei
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Volt élettársa bankkártyájával fizette ki többhavi telefonszámláját
Vasvilla nyelével „érvelt” egy vitában
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink