RSS
Keresés
[MenuItem:Text,Hirmix]
Két „ártatlan báránykát” vegzál a rendőrség holmi nyaklánc miatt
police.hu 2014.08.19. 11:56:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást T. Róbert soltvadkerti és M. Dániel kecskeméti lakosok ellen.



A 19 éves fiatalok megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2014. augusztus 12-én, 14 óra körüli időben, a Budapest IV., Pozsonyi utcában kitépték egy idős nő nyakából arany nyakláncát, és el akartak menekülni a helyszínről.

A néni segítségkérésére egy a Budapesti Rendőr-főkapitányság és egy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály állományába tartozó, szolgálaton kívüli rendőr figyelt fel, akik a gyanúsítottak után futottak és elfogták őket. A fiatalokat a rendőrök a helyszínen visszatartották a szolgálatban lévő kollégáik kiérkezéséig.

A két gyanúsítottat a rendőrök előállították és őrizetbe vették. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatta le és kezdeményezték gyorsított eljárás keretében bíróság elé állításukat.

 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink