RSS
Keresés
[MenuItem:Text,Hirmix]
Kiskorúaknak értékesítettek drogot
MTI 2014.08.06. 11:35:00

Két drogárust, anyát és fiát vette őrizetbe a rendőrség Tiszadobon - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.



Fedor Rita százados elmondta, hogy a kábítószer-árusítás úgy derült ki, hogy a rendőrségre bejelentést tett egy férfi, mert két kiskorú neveltje ismeretlen eredetű növényi származéktól rosszul lett és kórházba került.

A nyomozás során a rendőrök eljutottak egy 42 éves tiszadobi asszonyhoz és 24 éves fiához, akik már hónapok óta árusítottak új pszichoaktív anyagot helyi fiataloknak. A nő ruházatának átvizsgálásakor a rendőrök 5,5 gramm növényi származékot megtaláltak a drogból.

Az ügyben több fiatalkorút kihallgattak, akik elmondásuk szerint rendszeresen vásároltak a gyanúsítottaktól „Herbál” nevű anyagot - tette hozzá a sajtóreferens. A nőt és a fiát őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink