RSS
Keresés
[MenuItem:Text,Hirmix]
Vagyoni hátrányt okozott az igazgató
police.hu 2014.08.05. 13:14:00

A Készenléti Rendőrég Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást- szabadlábon hagyása mellett - egy 48 éves budapesti férfi ellen. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a gyanúsított - a VIII. Kerületi Önkormányzathoz tartozó intézmény akkori igazgatójaként - több alkalommal szegte meg a jogköréből eredő vagyonkezelői kötelezettségét.



A gyanú szerint a férfi 2012-ben a szolgálat vagyonának terhére, és az alkalmazásban lévő szakmunkások igénybevételével úgy újíttatott fel egy VIII. kerületi lakást, és egy másik X. kerületi ingatlanban úgy vásárolt háztartási berendezéseket, hogy arra az intézménynek nem volt lehetősége, illetve nem volt az illetékes képviselő testületektől vagy bizottságoktól felhatalmazása sem.

Egy másik esetben a 48 éves gyanúsított 2012 januárjában - ellentételezés fejében - egyik munkatársnőjét bízta meg különféle szabályzatok elkészítésével. A beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók megállapították, hogy az asszony más intézmények szabályzatát emelte át, így a szolgálat működési struktúrájára alkalmazható módon változtatásokat nem végzett, a megbízásban szereplő feladatokat nem végzete el.

Tekintettel arra, hogy az igazgató a tényleges munkavégzés hiányában igazolta le a nő teljesítését, - aki ezért közel 200.000 forintban részesült - megszegte a jogköréből eredő vagyonkezelői kötelezettségét.

Kimerítette a férfi a hűtlen kezelés törvényi tényállását akkor is, amikor az intézet vagyonának terhére, úgy fogadott be egy autószerelő szerviz által kiállított számlát, - egyben engedélyezte az abban feltüntetett összeg kifizetését -, hogy a számlán feltüntetett munka elvégzése nem történt meg.

A gyanúsított a fenti cselekményekkel közel másfél millió forint vagyoni hátrányt okozott.

Vele szemben az eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte, az iratismertetés megtörtént.

 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink